Elolvadt a hó, rég elmúlt a tél,
A tavasz varázsa itt jár már közel.
Elfeledtem már, mit egykor meséltél,
Utánad, mint más után, új remény jön el

Nem értettem szavaid, de emlékszem hangodra,
Furcsa nézésed tán sosem volt komoly.
Néha félénken gondolok gyermekarcodra,
Ahogy ajkadon táncot járt  a hamiskás mosoly.

Emlékeknek halvány lánca feledésbe merül,
De ne félj, megígértem, nem hagylak majd el.
Védelek, ha akarod,  akármibe kerül,
Bár szívem többé nem adom, hiába is kell.

A múltnak élénk színei lassan megfakulnak,
Nem marad helyükön, csak egy fehér folt.
Új remények tüzei piros lángra gyúlnak,
Felégetve mindent, ami eddig volt.

Most új hangot hallok, érthető szavakat,
Más szája szélén táncol a csintalan mosoly.
Angyalarcára napfény fest vonalakat,
Olvasztó pillantása dermesztően komoly.

Dallamsorok hangjait hordja el a szél,
Új dalba kezd majd az eljövendő nyár.
Néha eszembe jut, miről is meséltél,
De szavaid formája emlék csak ma már.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.