Az a srác és az a lány
2011.07.20. 19:02
Emlékszem a srácra,
Ki virágból született.
S ha napfény ért a tájra,
Örömmel nevetett.
Emlékszem a lányra,
Ki csillag volt az égben.
S ha harmat hullt a tájra,
Ő könnyezett éppen.
Az a srác és az a lány
Nem is találkozott tán
Emléküknek hajnalán
Biztosan léteztek?
Az a srác és az a lány
Tudott szeretni talán
Életüknek alkonyán
Csendesen vétkeztek?
Emlékszem a srácra,
Ki dallamokat írt
S ha csend borult a tájra,
Emlékezve sírt.
Emlékszem a lányra,
Ki felhőkkel táncolt
S ha madár szállt a tájra,
Virágokat csókolt.
Az a srác és az a lány
Soha nem látta talán
Életüknek hajnalán
A zöldellő réteket?
Az a srác és az a lány
Nem is együtt írta tán
Emléküknek alkonyán
A kesergő éneket?
Emlékszem a srácra,
Ki magasba vágyott
S ha holdfény ért a tájra,
Mindig mindent látott
Emlékszem a lányra,
Ki néha földön járt
S ha szellő fújt a tájra,
Csak a srácra várt.
Az a srác és az a lány
Sosem szárnyalhatott tán
Napfényszínű dallamán
A múló éneknek?
Az a srác és az a lány
Búcsút nem intett talán
Keserédes délután
A hosszú éveknek?
Emlékszem a srácra,
Ki hegyormokon állt
S ha hó hullott a tájra,
Továbbra is várt.
Emlékszem a lányra,
Ki nagyon szeretett
S ha dér csapott a tájra,
Hiába keresett
Az a srác és az a lány
Nem is tudhatta talán
Hideg télnek friss haván
Merre is léphettek?
Az a srác és az a lány
Nem ismerhette tán
Forró nyárnak derekán
Mitől is félhettek?
Emlékszem a srácra,
Ki hangosan énekelt
S ha eső hullt a tájra,
Megint csak útra kelt
Emlékszem a lányra,
Ki némán ballagott
S ha dallam szállt a tájra,
Zokogva hallgatott.
Az a srác és az a lány
Találkozott néha tán
Álmaiknak körútján
Együtt nevettek?
Emlékszem a szóra,
Mi annyi dalban rejlik
S ha hattyú száll a tóra,
Néha fel-felsejlik
Az a srác és az a lány
Meg nem tudja már talán
Dalok bíbor palástján
Miért is élhettek?
Mert emlékszem a srácra,
Kit vágya el nem hagy
Lesi, tovább várja,
Az a srác te vagy
És emlékszem a lányra,
Ki csillagként ragyog.
Gondol még a srácra,
Az a lány én vagyok.
Az a srác és az a lány
Nem fog találkozni tán
Céljaiknak hűs taván
ringatva léteznek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
db40123 2012.05.26. 01:45:29
Szinte láttam a tájakat, a hűs tavat, az esőt. Különösen tetszik, ahogyan a hétköznapi, természeti jelenségeket összekötöd egy-egy, emberi tulajdonsággal, valamint, hogy a gondolatok között látszólagos ellentét feszül, mely mintegy végeláthatatlan szivárvány, -átívelve a Föld felett- képezi a mű gerincét.
Egy-egy sor olvasása után azt hiszem, teljes a mozaik, de amint lejjebb haladok, újabb és újabb elemekkel egészül ki az, avagy bővül inkább, mert a sorok önmagukban is egy teljes képet alkotnak. A napfény színű dallam metonímiája PEDIG
"Az a srác és az a lány
Sosem szárnyalhatott tán
Napfényszínű dallamán
A múló éneknek?"
a vers talán legszebb gondolata
Egy másik megközelítésből azt mondhatnám, hogy e mű lényegében egy allegória, hiszen a mű egészén végigviszel egy kettősképet, melynek kettősségét az ellentétek is jelzik: lány-srác, igen-nem, szeretett-hiába, hideg tél-forró nyár.
Én azt mondom, csak így tovább, Bátran tárd ki szárnyaid, és mutasd meg magad a világnak máshol is!