Örökre

2011.03.09. 08:15

Sötét utcák, csendes házak, kietlen a táj,
Nem tudom még, merre visz utam,
Csak megyek előre, mint akinek semmi se fáj,
És megtalálhatom önmagam.

A csönd ijesztő, a világ néma, senki sem felel,
Hallgatom a lépteim lágy kopogását
De az éjszakában a szél felém egy hangfoszlányt lehel,
Valaki  fájdalmas, keserves zokogását

Mintha nem lenne más célom, gyorsan elindulok,
Megyek a panaszos hangot követve,
Semmit sem sejtve, szó szerint, beléd botlok,
S meglátlak téged a földön heverve.

A szemembe nézel, és lágyan megfogod a kezem,
Porba  hullik minden álom ,
A kezedet fogva érzem, itt kell lenned velem,
A célomat veled megtalálom.

 „Ne, kérlek, maradj még, nem engedhetsz el!”
A hangod akár a kínzó vasmarok,
„Nem engedheted, hogy a tűz emésszen fel!”
Tudom - örökre veled maradok

 

Szerző: BILLIZMUS

1 komment

Címkék: vers

A bejegyzés trackback címe:

https://billizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr452723900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Th Angel 2011.03.11. 21:36:38

Csajszi! Ez annyira de annyira szép!
süti beállítások módosítása