Örökre
2011.03.09. 08:15
Sötét utcák, csendes házak, kietlen a táj,
Nem tudom még, merre visz utam,
Csak megyek előre, mint akinek semmi se fáj,
És megtalálhatom önmagam.
A csönd ijesztő, a világ néma, senki sem felel,
Hallgatom a lépteim lágy kopogását
De az éjszakában a szél felém egy hangfoszlányt lehel,
Valaki fájdalmas, keserves zokogását
Mintha nem lenne más célom, gyorsan elindulok,
Megyek a panaszos hangot követve,
Semmit sem sejtve, szó szerint, beléd botlok,
S meglátlak téged a földön heverve.
A szemembe nézel, és lágyan megfogod a kezem,
Porba hullik minden álom ,
A kezedet fogva érzem, itt kell lenned velem,
A célomat veled megtalálom.
„Ne, kérlek, maradj még, nem engedhetsz el!”
A hangod akár a kínzó vasmarok,
„Nem engedheted, hogy a tűz emésszen fel!”
Tudom - örökre veled maradok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
